HTML

K&Zs nagy kalandja Vietnamban

Kaland, utazas, Vietnam.

Utolsó kommentek

  • pekka-minki: Erre igazán mondhatjátok, hogy "ha én ezt a klubb-ban elmesélem......" (2012.03.19. 23:27) Hue
  • Kittcsi83: @pekka-minki: Utolag mi is ugy gondoljuk, hogy 2 nap kellet volna az osszes latnivalo megtekintese... (2012.03.19. 01:04) Hue
  • Kittcsi83: @pekka-minki: Koszonjuk. :-) A videos bemutato receptjet en is megcsinalom majd, de ma meg egyszer... (2012.03.19. 01:02) Kemeny szolgalatban vagyunk...
  • Kittcsi83: @ViZsu: Koszonjuk a dicseretet. :-) Meg varat magara Hue befejezese es a My Son beszamolo. Remelhe... (2012.03.19. 01:00) Kemeny szolgalatban vagyunk...
  • pekka-minki: Én várom a történet további részleteit, mert az eddigi nagyon tetszett. Közben azon gondolkodtam, ... (2012.03.18. 17:59) Hue
  • Utolsó 20

Szerzők

Vegre elkeszult a video az utrol!

2012.11.15. 18:54 Kittcsi83

Szólj hozzá!

Hazaut

2012.03.27. 00:00 Kittcsi83

Szerencsere az utolso napunkon gyonyoru ido volt, sutott ezerrel a nap, olyan volt, mintha kenyeztetni akarna meg minket az idojaras. A szobabol idoben kicsekkoltunk, a csomagjainkra vegig vigyaztak, mig el nem indultunk.

Elkoszonve a Del-kinai-tengertol, az utolso dongjainkat elvertuk a barban sorre, majd azzal egyutt beultunk a medencebe es szepen megiszogattuk, kielvezve az utolso perceket.

Zs bizniszelt taxit, aztan elkoszonve a recepcio szemelyzetetol elindultunk este n7 fele a repterre. Kicsit szemerkelt az eso is odafele, megsiratta az idojaras, hogy elmegyunk...

Na, aztan hogy ne legyen egyszeru a vege az utunknak, a terminalra belepve azt lattuk, hogy a jaratunkat toroltek. Mini ketsegbeeses, de azert bealltunk a sorba, bemutattuk a becsekkolos papirunkat is. A pult tul vegen a papirokat latva nagy tanakodasba kezdenek, majd kibokik, amit mar a kijelzo is egyertelmuen megmutatott, hogy tenyleg torolve van a jaratunk. Mondja a leany, hogy az esti 9-es gepre fel tud tenni. Mondtuk neki, az nem igazan jo nekunk, mert Saigonbol connecting flight-unk van Dohaba. Doha? Kerdez vissza, kb ugy, mintha sose hallott volna meg errol a varosrol, no meg annak hatalmas reptererol. Meglatjuk egy masik kijelzon, hogy van egy hamarabbi jarat is, kerdezzuk, azzal nem mehetnenk-e. Atiranyitanak vegul a Vietnam Airlines kihelyezett kis centerebe, ahol pikk-pakk, at is tesznek a korabbi gepre minket. Szuper. :-)

A gep teli volt, kajat megint nem kaptunk, meg szerencse, hogy volt nalunk kis keksz, amit direkt erre az esetre vettunk. Igy legalabb nem halunk ehen...:-) Az ut igazan razos volt, folyamatos turbulencia jellemezte az utunkat Saigonig.

Leszallas utan gyorsan atmentunk a nemzetkozi terminalra. Ezen az 5 perces seta uton megcsapott minket ujra az a tipikus azsiai fulledt levego, amit imadunk. Azt szerettuk volna, ha Hoi Anban is ilyen van, de ott inkabb a mi nyarunkhoz hasonlito a meleg ido volt. Ha volt. :-)

Aterve leadjuk a csomagjainkat, jelzik, hogy a gep hamarabb is indul a tervezettnel. Hatalmas mazlink volt, hogy nem a kesobbire tettek at, es volt hely a korabbi gepen, mert ha nem igy alakul, bizony elegge sanszos lett volna a csatlakozas lekesese.

Bangkokig tarto uton kapunk vegre egy kis szendvicset, ami megment minket az ehhalaltol. :-) A Suvarnabhumi repteren a felszallo utasok varakozasa kozben vegig csuriban volt a kezunk, hogy a majdnem teli gepen ne uljon mellenk senki sem. Igy is lett, a Dohaig tarto 6 oras uton tudtunk aludni kenyelmesen. A tobbi utastarsunk megveto es irigykedo pillantasai sem zavarnak meg minket a pihenesben. :-) Ez van, szerencsenk volt es jol taktikaztunk. :-)

Dohabol par ora varakozas utan felszallunk egy majdnem tomott geppel. Ez az ut mar kicsit nyuglodos volt, alig akartak telni a percek,kisse lassan ertunk haza.

Ferihegyen rendben leszallva pedig veget ert az utunk, azaz 

K&Zs nagy kalandja Vietnamban.

 

Szólj hozzá!

My Son (rovidke folytatas)

2012.03.26. 23:22 Kittcsi83

A folytatast mar lassan majd egy het elteltevel irom meg, tessek:-) Valamiert nem engedi azt, hogy az elozo hozzaszolast frissitsem, igy egy ujat irok, nem jar tul az eszemen a blog. :-)

...Beallunk a mociparkoloba, a szokasos parkolasi dijat bezsebelik tolunk (5000 Dong= 60 Ft), majd elindulunk megnezni a terkepet, hogy pontosan melyik epuletegyuttes merre helyezkedik el. Utunk eloszor az erdon at egy kis setanyon vezet. Egyszer csak eszreveszunk egy kis osvenyt, mely lathatoan valami romhoz vezetne. Vegul nem kezdjuk el felfedezni, merre vezet az út, tanulva nagyon sok felrobbant regesz esetebol, tekintve hogy meg mindig vannak bombak a kornyeken, igy a kitaposott utrol nem igazan tanacsos leterni. Tovabb haladva egyszer csak elenk tarulnak a „BCD”csoport templomai. Gyonyoru buja zold erdo kozepen ott allnak ezek a regi csam templomok romjai, helyenket mar tenyleg benotte oket a novenyzet. Ragyogo napsutes es fulledt meleg van. Leginkabb talan kepek alapjan Angkorhoz hasonlitanam My Son-t, Ayutthayahoz semmikeppen sem stilusban. Zs ismet a guide-om, meseli a templomok tortenetet en figyelmesen hallgatom es boklaszunk kettecsken. Szerencsere nincsenek is sokan, igy kenyelmesen, nyugalomban vegig tudunk jarni mindent. A nem biztonsagos kis osvenyekre egy stop tabla hivja fel a figyelmet, nem igazan forditanak kello figyelmet a megfelelo figyelmeztetesre, hogy talan felrobbanhatsz itt-ott, ha letersz a kijelolt utrol.      

Nagyjabol 2 ora alatt korbe is jarjuk az egeszet, egyreszt mert nem tul nagy, masreszt meg elegge keves templom maradt meg epsegben. Ellenben szep kis bombatolcserekbol parat megtekinthettunk a romok  kozeleben. 

Elindulunk hazafele, hogy vegre kihasznalhassunk az elso igazan  meleg es napsuteses napunkat a medence es a tengerpart mellett is, de sajnos mire hazaerunk, mar nem tul sokaig elvezhetjuk ezt.

Szerencsere (a veletlennek koszonhetoen amugy) az autopalyan meglatom, hogy hol kell Hoi An fele lekanyarodni, igy nem megyunk be ismet egy folosleges korre Da Nangba, ezert sikerul vegre a normal ido alatt teljesitjuk a tavot.

Furdes, kagyloszedes es kis napozas utan elindulunk mocival vacsorazni.  Ismet a parton eszunk es iszunk, jo kis local beer-t, termeszetesen. :-)

                                                                                         

Szólj hozzá!

Elkoszonunk...

2012.03.20. 04:39 Kittcsi83

Elerkezett az utso napunk is, kicsit tobb, mint fel nap mulva indulunk is haza.

Koszonjuk a sok hozzaszolast es koszonjuk azt is, hogy olvastatok a blogunknak, nagyon orulunk, hogy ennyire sokatoknak tetszett! :-)

Otthon talalkozunk! :-)

K&Zs

Szólj hozzá!

My Son

2012.03.20. 04:37 Kittcsi83

My Son volt az egyik olyan helyszin, amire nagyon kivancsiak voltunk.

A csutortoki napot szantunk arra, hogy az 1500 eves tempolmegyuttest megnezzuk. Ugy voltunk vele, hogy semmikeppen sem akaruk koran indulni, mivel az elozo napi Hue-s program elegge kimeritett mindkettonket. Reggeli utan szepen komotosan osszekeszulodunk, google terkepen kineztuk a helyes iranyt, felirjuk a fobb varosokat, ami My Son iranyaba esik es utnak indulunk a kis mocinkkal.

Az utikonyvunk az alabbit irja jellemzesnek:

"A kambodzsai Angkor Vathoz es a thaifoldi Ayuttahajahoz hasonloan My Son Vietnam opusza az okori delkelet-azsiai orszagok kanonjaban." Igazan fennkolt megfogalmazas.

Ayutthajat mar lattuk, valoba gyonyoru az is. Ez volt az egykori Sziam fovarosa, mely Bangkoktol eszakra talalhato. A XIV. szazad kozepetol 400 evig a thaiok kozpontja volt. Eleg sok epulet, koztuk a kozponti is meg a mai napig all, de a sok haboru nem tett jot a varosnak, mert pl. a burmai hadsereg modszeresen pusztitotta el ezeket.

My Sont a burmaiak nem, ellenben az amerikaiak igencsak tamadtak, emiatt sok epuletet megsemmisitettek. Azert bombaztak ezt a regi csam romvarost, mert a vietkongok eloszeretettel bujkaltak itt es hasznaltak bazisukkent.

Bhadravarman kiraly alapitotta az elso templomot itt a 4. szazad vegen, es ez volt egy 200 eves hezag kivetelevel a csamok vilaganak kozpontja. Gyakorlatilag minden csam kiraly epitett itt valamit, egeszen addig, mig az egyikuk egy vietnami hercegnot vett felesegul a 14. szazadban es ezert a lehetosegert cserebe egy nagy darabot atengedett a kiralysagabol. Ennek kovetkezteben My Son lassan a homalyba veszett, benotte a dzsungel es romvarossa valt.

Francia regeszek fedeztek fel ujra. 71 osi ereklye 14 csoportjat azonositottak 1945-ben. 20 evre ra jottek az amerikaik es azt, hogy mi tortent pontosan akkor, mar irtam. A 71 csam emlek kozul ma mar csak 20 ep.

A kis kitekinto utan kanyarodjunk vissza az utunk kezdetere. Szoval. Felpattanva a mocira beerunk Hoi Anba, ahol egy keresztezodesnel veletlenul a rossz iranyt valasztjuk, es elfordulunk jobbra az egyenesen tovabbmeno ut helyett. Ennek kovetkezteben nem My Son fele, deli iranyba indulunk el, hanem eszaknak, Da Nang fele. Megyunk, megyunk, ut kozben integetnek nekunk a gyerekek, nem minden nap latnak feher embert motorozni, emiatt eleg sok helyen megneznek minket. Be is erunk Da Nangba, keressuk az 1-es orszagutat, de sehol egy tabla, sehol egy jelzes. Amugy ez tokre jellemzo rajuk. Az ut mellett alig vannak tablak, hogy epp melyik varos jon vagy hogy hany meter mulva tudsz lekanyarodni mindjuk Hue fele. Az ut menten, nem is a jobb oldalon hanem a bal oldalon vannak kis kilometerkovecskek, na azokra ad hoc jelleggel neha fel van vesve, hogy ez a varos hany km meg, de egyeb nincs. Nagyon oda kell figyelni, mert kulonben kavaroghatunk egy oran at, megtalalva a helyes iranyt. Da Nangban tanakodunk, merre is az arra, Zs erzi a helyes utiranyt, el is indulunk vegul tovabb, majd egyszer csak jon az egi segitseg is egy sarga tavolsagi busz kepeben, melynek hatuljara hatalmas betukkel ra van vesve: Da Nang - My Son. Csapatunk a busz utan, majd egyszer csak szem elol tevesztjuk, de akkor mar meglatjuk az A1-es utat jelzo tablat. Kanyarodva ra a busz is elokerul, szerencsenk van, vegre a jo iranyba megyunk. Ut kozben mar rutinosan elozgetjuk a faszallito teherautokat, a hatalmas kamionokat es a buszokat is, autok ismet nem nagyon vannak. Az utviszony kisertetiesen hasonlit a Hueba vezetohoz, koszosak is leszunk ismet, jo szolgalatot tesz megint a Tempo nedves torlokendo. Hogy ugy mondjam, siman odatalalunk, a buszt is figyeljuk egy ideig, majd mikor mar egyertelmu kiirasokat talalunk az ut mellett, hogy My Son fele tartunk, mar nem aggodunk, robogunk kenyelmesen.

Kerulo nelkul az ut kb 3/4 ora lett volna, mi azzal egyutt 2,5 ora alatt ertunk oda. Megvesszuk a belepot, majd Zs iszik egy sort, en meg egy kolit (cola). Trecselunk egy kicsit egy dan fiucskaval, aki epp a felsofoku tanulmanyai befejezese utan eljott kicsit utazgatni Delkelet-Azsiaba. Hat tolunk nyugatabbra jobban megy a palyakezdo fiataloknak, na. Volt Magyarorszagon is, sot, emleget valami tavat, aminek feher homokos a partja. Osszenezuk, hogy ez vajon hol lehet, kerdjuk tole, hogy Balaton vagy Velencei-to? Nem, nem, razza a fejet. Majd kimondjuk a buvos szot, hogy Siofok. Na ez mar remlik neki, nevet is, hogy a varos neve finoman szolva a szeretkezessel (fok=fuck :-)) van kapcsolatban, igen az az. A strand pedig gondolom a Beach House volt, az van feltoltve homokkal. Hogy feherrel-e, azt nem tudom. :-)

Elkoszonunk tole, majd elindulunk a bejarat fele. Ott a jegykezelo or bacsi baratsagosan kozli, hogy ha motorral vagyunk, jojjunk csak be azzal, mert akkor le tudunk menni teljesen az also reszig, megkimelve amugy magunkat eleg sok setatol. Megkoszonjuk a tippet, Zs visszamegy a mociert, majd felvesz engem es elindulunk lefele. Amugy a jegy araban benne foglaltatik egy kis minibusz hasznalata is, mely leviszi a latogatokat a romvaros kezdeteig.

Most pedig a bejegyzes irasat megszakitom, mert strandolunk, kicsekkolunk es aztan este f7 fele irany a repter. Ha valahol lesz free wifi, akkor befejezem az iromanyt. :-)

 

Szólj hozzá!

Hat elerkezett ez is...

2012.03.19. 12:07 Kittcsi83

Eljott az utolso elotti napunk es az utolso estenk. Holnap meg szerencsere lesz egy teljes napunk, remelhetoleg az idojaras kegyes lesz hozzank es melleggel es napsutessel fog elkoszonni tolunk.

Ma delutanra elromlott kicsit az ido, beborult, n4 fele elment a nap is es szep lassan kis csendes eso telepedett Hoi Anra.

Most mindjart 6 ora lesz, ismet foglaltunk cangit, azzal tekerunk majd be vacsorazni.

Az oregekhez megyunk enni, elterveztuk, hogy mindketten eszunk isteni Pho-t, sult tesztat kizarolag pork-kal, mert csikken sosenem volt es eszunk naluk valami halat is. Jeeeeeeee:-)

Aztan beulunk egy sorozobe es iszunk, iszunk, iszunk a finom local beer-bol.

Ma delelott a hotelunk jovoltabol, tekintve, hogy hosszabb idore foglaltunk itt szallast, mint az atlag, megleptek minket egy fel oras labmasszazzsal. Van egy kis Spa reszleg a medence mellett, ott tortent meg ez a csuda dolog ma velunk. En azt hittem, nem fogom kibirni, mert hogy a talpam igen csikis, de ez szerencsere nem igy tortent. Majdnem el is alusztam, annyira kikapcsolt az egesz. Szoval szuper volt. :-)

Most pedig huzunk becsekkolni es vacsorazni!

 

Szólj hozzá!

Figyelem, figyelem!

2012.03.19. 11:51 Kittcsi83

Veglegesedett a Hue beszamolo, Zs altal! ;)

vietnam2012.blog.hu/2012/03/17/hue_804

Szólj hozzá!

Kemeny szolgalatban vagyunk...

2012.03.18. 12:04 Kittcsi83

Mar 3 napja csak pihenunk, alszunk, olvasunk egesz nap. Tengerbe be, medencebe at, koztes idoben pedig setalgatas a tengerparton, szigoruan kagylot gyujtve. Este vacsi, ma ismet cangaval megyunk be a varosba, igy meg a napi sport adagunk is megvan. Faraszto, elegge, jokat is alszunk este egy nehez nap utan. :-)

A kis tengerpartunk amugy igen termekeny kagyloban, meg kicsi csigaban is, egy asztalnyi gyujtemeny varja, hogy hazautazzon majd velem Magyarorszagra (ugye ez a hivatalos neve az orszagunknak mar?!:-)). A mai napon azonban szert tettem egy rakocskara is, amit majd hazaviszek a Koson talalt tengerisunom melle.

A kepeken az elso rakocska egy szep nagy peldany volt, akit kidobott a tenger. Ot mar nem tudtunk ugy megmenteni, mint a tegnapi tarsat akit meg elve megtalaltunk es gyorsan visszadobtunk a vizbe. Remelem azota vigan uszkal valahol.

A masodik kepen szereplo rakocska meg az enyem mar. Sajnos o sem elt mar, mikor ratalaltam.

Tegnap felfedeztunk a tengerben egy hattttalmas meduzat is, ott uszkalt kozel a parthoz, ekkorat meg sosem lattunk.

4 komment

Stahl konyhaja Vietnamban

2012.03.18. 03:02 Kittcsi83

A tegnapi adasunkat Vietnam egyik legszebb kisvarosaban, Hoi Anban forgattuk. Hazigazdank, sot, ha pontosabban akarok fogalmazni, utcaigazdank, nevezzuk Le-nek egy kozepkoru vietnami asszony, aki a regi ovarosban a folyoparton uzemeltet egy "kifozdet". Ferje is besegit a munkalatokba, az utcan setalo ehes embereket invitalja vacsorazni. A ferfi kb. 150 cm magas es a kedvenc szava a jeeee. :-) Ha kihozza az elkeszult etelt es megkoszonjuk neki, azt mondja ra, hogy jeeee, es mosolyog hozza. :-)

Ha helyet szeretnenk itt foglalni, keszuljunk fel arra, hogy nem a legkenyelmesebb szekekben fogunk ucsorogni, hanem kis samlin, az asztalunk pedig egy gyerek meretu asztal lesz. A letesimteny egy hatalmas fa alatt talalhato, melyrol mindenfele szinben pompazo lampionok adjak a vilagitast. No, es az utca fenyei, termeszetesen. A meg autentikusabb kornyezetet a folyopart szolgaltatja, aminek a kozvetlen peremen lehet ulni. A folyo alacsony vizallasa eseten meg megfigyelheto, ahogy a kedves kis patkanyok rohangalnak a vizparton.

Truly Asia:-)

A mai vacsora, amit Le fozott nekunk, az alabbi volt:

Fried Noodles with vegetables and pork (Sult teszta zoldsegekkel es serteshussal)

Lassuk az elkesziteset:

A salatat, kaposztat, hagymat es a csirat kis olaj felett megparolom, de ugy, hogy a zoldseg meg ropogos maradjon. Meglocsolom meg kicsi paradicsomos, paprikas, fokhagymas, szojaszoszos szosszal es tovabb parolom meg, folyamatosan kevergetve ezeket.

Egy vietnami zacskos levesbol fozzuk meg elore a tesztat, majd a benne levo fuszereket es szoszt ontsuk ra a serpenyoben levo finomsagokra. Keverjuk ossze, majd ontsuk ra a megfott tesztat es sussuk jol ossze. Vegyuk le a tuzrol, ontsuk at egy tanyerba, ontozzuk meg meg egy kis szojaszosszal es talalhatjuk is.

Jo etvagyat!

Szólj hozzá!

Hue

2012.03.17. 12:10 Kittcsi83

by Zs

Hue az egykori császárváros, 1802-től 1945-ig, a Nguyen dinasztia uralma alatt szolgált mint Vietnam fővárosa, akkor azonban Ho bácsi és a sleppje úgy döntött, hogy visszateszik a fővárost Hanoiba, ami egészen addig, márminthogy 1802-ig az volt.

Szóval itt ígérkezett egy pár látnivaló, így hát beterveztük a programba. A látogatás ideje szerdán jött el, tehát az anyag némileg már archív.

A Hoi An - Hue távolság 140 km, ezt tudtuk. Az utak nem túl jók, ezt is tudtuk. Autót sajnos nem lehet bérelni, csak sofőrrel, annak meg ugye semmi értelme, így hát maradt a robogó mint egyetlen lehetséges közlekedési eszköz, amivel módunkban áll eljutni ide. Ilyen távolság robogóval azért nem túl egyszerű, nem is túl valósznű hogy erre a hülyeségre sokan vállalkoznak rajtunk kívül. Így utólag már én sem biztos hogy még egyszer megcsinálnám ;o)

Reggel 6 előtt kelünk, és csak azért nem korábban, mert 6tól van reggeli. 7kor jó lenne elindulni, mert hát a 140km az csak 140km, és kalkulálva a robogó kb 60 km/órás legnagyobb sebességével, ez alapból is két és fél óra lenne, már persze ha egyenes vonalú egyenletes mozgást tudnánk végezni, mégpedig ezzel a sebességgel. Persze nem tudunk, de ezt sejtem előre.

Az indulás végül n9 magasságába datálódik, ennek okait itt és most nem részletezem, de aki próbált már nővel indulni valahova, az szerintem tudja ;o)

Minden szépen rendben is megy, kisebb nehézségek árán Da Nangból is kitalálunk. Erről csak röviden, Da Nang mint Vietnam negyedik legnagyobb városa szerepel, mind a 800.000 lakosával, tehát nem egy Saigon vagy Hanoi, de azért van forgalom rendesen, minden szépségével együtt. A balra kanyarodást helyi körülmények között még tanulnom kell... ;o)

Da Nang után következik a Hai Van hágó, mint az út legmagasabb pontja. Jah, egyébént van alagút is, de azon robogóval úgysem lehet átmenni (ez visszafelé be is bizonyosodik, valóban nem), és különben is, megnéznénk a kilátást, meg a hágó tetején lévő egykori francia erődőket és császárság kori kapukat. Kapaszkodunk felfelé faszán és keményen, kanyarog az út veszettül, az átlagsebesség nem meglepő módon 25 km/h érték köré csökken. A kilátás valóban szép, a hágó a hatalmas Da Nang-i öböl túlsó partján van, visszafelé tehát rálátunk a városra. A hágó felhőbe burkolózik, de ennek igazán majd visszafelé lesz jelentősége, úgyhogy erről majd akkor. Odafelé csak annyi, hogy amint beleérünk, már nem látunk le.

Ahogy megyünk felfelé szépen a magunk kényelmes, számomra egyébként meglehetősen szokatlan tempójában (lásd fentebb: 25 km/h...) egyszercsak lassít mellettünk egy robogós hölgy. Az eddigi tapasztalataink alapján már sejtjük, hogy nem csupán elismerését kívánja kifelejzni, hogy mennyire fasza gyerekek is vagyunk, hogy itt motorozgatunk, és lám lám, valóban nem. Arra próbál kilyukadni, hogy van neki egy igazán remek kis kvzója fent a hágón, és nekünk mindenképpen be kellene oda ülnünk meginni egy kvt. Nem, ezt mi most pont nem szeretnénk, és erre pár perc kitartó mellettünk motorozás után ő is rájön. Már épp  kezdtem azon gondolkodni hogy leszorítom a francba. A tető egyébként már közel van, pár méter múlva fent is vagyunk, aholis újabb árusok rohannak meg hasonló ajánlatokkal, de ők sem járnak több sikerrel.

Egyébként egészen hihetetlen, hogy milyen fokon űzik itt a turisták zaklatását, azt hittem hogy e szempontból Balit nem lehet überelni, de úgy tűnik hogy mégis. Bár lehet hogy az már csak régen volt, és halványult az emlék ;o) Külön fejezetet kellene annak szentelni hogy mennyire erőszakosak, alig lehet levakarni őket. Jó, jó, ők ebből élnek, de azért mindennek van egy határa, még az én türelmemnek is, de eddig még nem jöttem ki a sodromból. K már igen, azt hiszem talán éppen itt ;o)

A hágó tetején megnézzük az erődöket meg a kapukat, aztán gyerünk tovább, csak most lefelé. Sokkal gyorsabban így sem tudunk menni, az út veszettül kanyarog, tele gödrökkel, porral, kavicsokkal, a vasat pedig csak nem kellene eldobni. Egyébként ami az utat illeti, idáig még meglehetősen szolid volt, mármint olyan szempontból, hogy Da Nang-ig 2x2 sáv, forgalom alig, utána meg jött a hágó, ahol meg az alagút miatt nem nagyon van már forgalom, kivéve egy két robogó, meg a turistabuszok, a kilátás és egyebek okán. Nade utána... Utána megízlelhetjük az 1es utat a maga teljes, kendőzetlen valójában.

Az 1es út az ország fő közlekedési útvonala, az észak-déli tengely mentén húzódik, vagyis Hanoit köti össze Saigonnal, úgyis mint Ho Chi Minh város. Autópályának csúfolják, csak tudnám hogy miért, merthogy autó itt összesen nem nagyon van, de otthon még országútnak is gyenge lenne, néhol két, máshol inkább három számjegyű minőség, pedig az utak hazai helyzete ugyebár... És ezen halad mindenki, a gyalogostól elkezdve a hatalmas csőrös Freightliner kamionokig, naés persze mi is, robogóval. A 60as átlagsebességünkkel a teherautókat előzgetjük, el lehet képzelni hogy micsoda tempóban zajlik itt a szállítmányozás.

Szóval ilyen körülmények között telik az újabb két óra, nagy élmény az egész, csak ne lenne ilyen hideg... 20 fok nem nagyon van, plusz a menetszél, lefagyunk a járgányról. Az utsó kilométerek így meglehetősen szenvedősek, de azért végül csak odaérünk, összesen majd 4 óra alatt küzdjük le a távot. Már most félek a visszafelé úttól, sötét is lesz, ergo még hidegebb, nincs véletlenül olyan vonat ami robogót is szállít? ;o)

Rövid tájékozódási szakasz, valamint az út porának letörölgetése (ez szó szerint értendő, a nedves kendőcskék feketék lesznek, és csak az arcunkat törölgettük meg egy kicsit), után megtaláljuk a 'kályhát' amit kerestünk, a vasútállomás személyében (tárgyában? helységében? mindegy). Először lassan végiggördülünk egy sétaútvonalon amit a könyvünk ajánlott, többek között látjuk Ho bácsi egykori suliját is (persze ide még Nguyen Sinh Cung néven járt, és nem ez volt az álneve, hanem a másik ;o), de egyébként nem túl érdekes, a legjobb része egy emlékmű, amit még az első világháború európai hadszínterén elhunyt gyarmati francia és vietnami katonák emlékére emeltek. Valamikor szép lehetett, de most már nagyon elhanyagolt állapotban van. Ezután irány a citadella, a folyó túlpartján.

Hue citadelláját nem egészen úgy kell elképzelni mint mondjuk a budapestit. Először is, egyáltalán nem hegyen van. Inkább olyan mint egy óváros, annyiban legalábbis mindenképp, hogy egy hatalmas terület fallal körülvéve, előtte vizesárok, de belül ugyanúgy városrészek vannak, lakóházak, stb, nameg persze a császárváros is, többek között. Amúgy a citadellát vmikor az 1700as években egy francia mérnök tervei alapján építették, állítólag hadászati szempontból már az építése pillanatában is elavultnak számított, ennek ellenére az 1968as Tet offenzíva idején jó ideig védte a vietkong, pedig az ellenfél a US tengerészgyalogság volt.

Megkeressük a bejáratot, éppen azon az oldalon van ahol bementünk, de elsőre vhogy elkerüli a figyelmünk, megkerüljük az egészet, nem kicsi, jöhetünk vissza. Maga a császárváros a pekingi mintájára épült, ezen belül is van tiltott város, ahová csak a császár, meg a legjobb spanjai mehettek be. Egykoron gyönyörű lehetett, és ami maradt belőle, az most is az, de sajna nagyon megviselte a francia, majd az amerikai háború, meg tűzvész, ilyesmi, rengeteg épületnek nyoma se maradt. Azért így is eltöltünk vagy két órát, ami megmaradt, az valóban nagyon szép.

Következő állomás a város jelképének számító Thien Mu pagoda. Innen nem messze van, könnyen meg is találjuk. A folyó partján áll, hangulatos buddhista templom, hét szintes torony, mellette hatalmas harang, teknősön kőtábla, minden ami kell, ez is nagyon tetszik. Hátul, a szerzetesek lakrészében áll egy ősrégi Austin, amivel 1963-ban az egyik szerzetes Saigonba ment, és egy útkereszteződésben felgyújtotta magát, így tiltakozva a déli rezsim buddhizmust elnyomó politikája ellen.

Ekkor már elég későre jár, lassan négy óra, hatkor pedig sötétedik, és még hátravannak a Nguyen dinasztia királysírjai. Ezek a várostól délre terülnek el, összesen talán hét van belőlük, legalább kettőt szeretnénk megnézni. Elég gyenge az itinerünk hozzájuk, ennek sajnos nem néztünk utána elég alaposan, és ez nagy hibának bizonyul. Egyet nagy nehezen megtalálunk, a Tu Duc nevű néhaiét. Már fél öt is elmúlt, és csak ötig van nyitva, úgyhogy sietnünk kell.

Szép volt a citadella, meg a pagoda is, de ide belépve nagyon sajnáljuk hogy csak ezt az egyet láthatjuk. A könyvük így ír: 'Tu Duc... tündérországot varázsolt örök nyughelyéül', és valóban, tényleg olyan az egész. Egy 1500 méteres fallal körülvett területről van szó, s a falon belül kis tavacska, a közepén szigettel, pagodák, pavilonok, síremlékek, szobrok, az ősi feng shui elvei szerint elrendezve, és valóban, rendkívül harmonikusan hat az egész, mindennek megvan a maga helye. Hosszasan elidőznénk itt, de az idő sajnos sürget, így inkább csak körberohanjuk az egészet. Elég jó állapotban maradt meg, legalábbis ezt éppen elkerülték a háborúk és egyéb katasztrófák, és amennyire csak lehet, igyekeznek is rendben tartani.

Kifelé menet találkozunk azzal a magyar csoporttal, akikkel először Hoi An-ban futottunk össze, ők még akkor jönnek befelé. Hogy miért nem csodálkozom? ;o) A kapu előtt áll a buszuk, rajta nagy tábla: Haris Travel Club. Még Hoi An-ban váltottunk velük pár szót, megtudtuk hogy Laoszba és Kambodzsába is mennek még, össz vissz 17 nap alatt. Ennek szerintünk túl sok értelme nincs, rohanás az egész, dehát ők tudják... Rendkívül kíváncsiak vagyunk, így itthon a neten utánanézünk hogy hogy is van ez, többek között hogy mennyi is az annyi, amennyiért egy iroda ilyen utat csinál, és hát igen, kb annyi amennyiért mi ketten vagyunk itt még egy kicsit többet is ;o)

Egy német csoport éppen utánunk tart kifelé, udvariasan megérdeklődöm az idegenvezetőjüktől, hogy vajon beszél-e angolul is é e? Azt állítja hogy egy kicsit, ezért felteszem neki a keresztkérdést, hogy a többi királysír is csak 5ig van-e nyitva, mint ahogy ez is, de a válasz sajnálatos módon igenlő, tehát többet nem tudunk megnézni. Egyébként ahhoz képest, hogy csak egy kicsit beszél angolul, talán ha tőle hallottam a legjobb kiejtést, meg a legválasztékosabb szavakat. Az is külön fejezetet érdemelne hogy ezek itt hogyan s mi módon beszélnek angolul, hát elég vicces, és rettenetesen kell koncentrálnod hogy megértsd mit is akar mondani, mert pl a szavak utolsó szótagjait nem nagyon ejtik.

Rövid tanakodás után úgy döntünk, hogy azért megpróbálunk még felkeresni másikat is, hátha, de az ötlet hamar dugába dől, a már korábban említett megfelelő itiner hiányában a küldetés szinte lehetetlen. Pedig itthon megvolt az egész hely egész jó térképe, de hogy miért nem nálunk? Nah igen, ezt a kérdést tettem fel én is a téma felelősének, utólag, amikor egyáltalán kiderült hogy rendelkezünk ilyennel, de a válasz természetesen nem volt egészen kielégítő ;o)

Vészesen közeledik a hat óra, valamint a sötétség, így úgy döntünk visszafelé vesszük az irányt, keresünk vmi helyet ahol magunkhoz vehetnénk szerény, ámde annál táplálóbb vacsoránk, majd nekilátunk a fájdalmasan hosszúnak ígérkező hazafelé vezető útnak. Nagyjából belőjük a visszafelé, s a városból kivezető irányt, útközben biztosan találnuk vmi megfelelőt. Egy szimpinek tűnő kajáldaféleség mellett megállunk, s beülünk. A személyzet kissé furcsán néz ránk (ellőhetném a poént, hogy ferde szemmel méregetnek, de nem teszem ;o) a hely kívül esik a turisták által látogatott útvonalakon, minden bizonnyal mi lehetünk az első külföldiek, akik betévednek ide. Étlap csak helyi nyelven, sőt mi több, a személyzet is csak ezt beszéli, angolul egy büdös szót se. Nah ez érdekes lesz, de pont ilyet kerestünk. Az étel kiválasztását K-ra bízom, s ellátom megfelelő útmutatással is: találomra bökjön rá vmire ;o) Kicsit hezitál, fél hogy a valami kutya lesz, vagy esetleg egy hasonló szerencsétlen, általunk nem az ételek kategóriájába sorolt állat, de szerencsére az étlapon vannak képek is, így oda lapoz ahol a kép egy megkopasztott kacsát ábrázol félreérthetetlen pózban, és próbálja kideríteni hogy az ezen az oldalon szereplő étkek vajon csirkéből származnak-e? Ez vhogy úgy történik, hogy bőszen mutogat a képre, és érdeklődik hogy csikken? A kislány bólogat, de persze bármit kérdezhetne, akkor is csak bólogatna, lévén egy kukkot sem ért ;o) Mindenesetre az adott oldalról megrendelődik két, egymás alatt elhelyezkedő valami.

Kicsit sokat kell rá várni, kezd úgy tűnni hogy itt nem csak külföldiekre, de egyáltalán vendégekre sincsenek felkészülve, ülünk ott több mint egy órát, de ez alatt más nem is jár még csak a környéken sem. Lassan azért csak megérkezik szívünk választottja, és lám lám, a taktika csak bevált, valóban csikken, méghozzá az a típus, ami úgy készül hogy behajtanak a Zillel a baromfiudvarba, aztán összeszedik ami maradt: nem nagyon vannak a tányéron beazonosítható darabok, de ezen a környéken ez a divat, a csikken nagyjából mindenhol valahogy így készül, nem foglalkoznak a szabályos felhentelésével, ahogy esik, úgy puffan. Remekül van fűszerezve, szépen salátaágyon, paradicsommal ízlésesen megdíszítve, nadehát köret az nincs hozzá. Jön az ötlet, kérjünk hozzá rizst. Na ez megintcsak nem könnyű, lévén ezt a viszonylag egyszerű szót sem értik. Ismét az étlap képeihez folyamodunk segítségért, keresünk vmi olyasmit amiben van rizs. Nagy nehezen találunk is, bőszen bökdösünk rá, és próbáljuk elmagyarázni hogy csak szimpla rizst kérünk, úgy is mint beilage, nem azt a kaját ami a képen van, hátha. Nagy bólogatás, mosolygás, reméljük hogy a kérdés megoldva. Aztán amikor erre is legalább annyit kell várni mint az előzőre, már sejtjük hogy nem egészen ment át az üzenet, és valóban nem, nagy sokára kihozzák az újabb adag kaját ;o) A rizs valóban stimmel, minden bizonnyal frutta di mare, mindenféle tengeri herkenytűvel van tele. Ezzel most aztán biztosan jól fogunk lakni ;o)

Ezért a dupla vacsoráért nagyjából úgy 2.700,- Ft-nyi Dongot fizetünk, hiába, remek hely ez a DK Ázsia ;o)

Így jóllakván aztán rászánjuk magunkat a hosszú útra visszafelé. Hét óra elmúlt már, f11 körüli érkezést prognosztizálok. Ha nem lenne ilyen hideg, nem is lenne semmi gond, nadehát van. Knak remek ötlete támad: minden eshetőségre felkészülve elhoztuk az esőkabátokat, vegyük azt fel, talán véd a (menet)szél ellen is. Így is teszünk, és valóban véd. Legalább a fogam nem vacog, de erős túlzás lenne állítani hogy melegem van. Hoztunk egy kis takarót is, biztos ami biztos alapon, ezt a hágóra tartogatjuk, mert ott aztán idefelé is bitangul hideg volt.

Faljuk a kilométereket szép kellemes tempóban, előzgetjük a teherautókat, mi megyünk úgy 50-60nal, de ezek még hozzánk képest is mintha állnának. Egy egy kisebb emelkedőn teherautók és kamionok összetorlódva, tiszta szlalompálya. Ilyen helyeken a 25 km/h-val is királyok vagyunk, mert ők itt nagyjából 5tel mennek felfelé. Hát, a járműpark nem túl modern errefelé, bár Zilből meg Ifából már csak egy-egy, de úgy látszik az utódaik sem sokkal jobbak.

Megbeszéljük, hogy visszafelé teszünk egy bátortalan kísérletet az alagúttal, igazán sok macerától meg tudnánk kímélni magunk ezáltal, és legalább háromnegyed órával rövidebb is lenne az egész, de nem, úgy hajtanak el a bejárati fizetőkaputól, mintha ott se lettünk volna, így visszafelé is marad a hágó.

Még mindig felhőben van, de most sötét van, így ezt nem látjuk, ellenben hamarosan tapasztaljuk. Kapaszkodunk szépen felfelé, midőn egyszercsak arra leszünk figyelmesek, hogy a látótávolság rohamosan csökken, erősen konvergálva a nullához. Valahogy kilesek a szemüvegem mellett, hát nem sokkal tisztábban látok? Gyorsan le is kapom, és igen, beértünk a felhőbe, a benne tartózkodó csapadék pedig villámgyorsan ki is csapódótt, egyenesen a szemüvegemre, meg persze minden másra is. Milyen jó is ez az esőkabát, nélküle már csurom vizesek lennénk. A látótávolság azonban így is tovább csökken, és csakhamar a felhő olyen sűrűvé válik körülöttünk, hogy max két méterre ha látunk. Mentem én már akkora ködben, hogy az orromig se, nade ez... Azt hiszem ez überelte, ketten próbáljuk nézni az utat, hogy legalább az egyikünk lássa ;o) Az út közepén megyünk, és a középső fehér csíkot nézzük - már ahol éppen van -, mert az út szélét már nem látjuk. Aztán ahol épp nincs, ott majdnem levágunk egy hajtűkanyart, az utsó pillanatban vesszük észre, hogy hoppá, ez itt már bizony a széle. Sebességünk ilyen körülmények között már vetekszik a teherautókéval, tehát legalább nem nehéz megállni. Itt ők vajon hogy mennének fel? Mondjuk leginkább sehogy, mert az alagútban mennek. Forgalom gyakorlatilag nulla, ilyen körülmények között még a helyiek sem vállalkoznak a motorral való átkelésre, és talán nem véletlen nem teszik.

Nagy nehezen azért csak felérünk a tetejére, amit onnan veszünk észre, hogy az út már nem emelkedik, a motor hirtelen megindul, és jé, látunk! A hágó teljesen megfogta a felhőt, a túloldalán semmi, és feltűnik Da Nang. Innen az út már valóban eseménytelen, Da Nangból szinte nyílegyenesen kinavigálunk, az utsó 30-40 kilométert pedig már a remek parti úton, padló, vagyis kormánygázzal tesszük meg úgy 70-nel, és nem sokkal f11 után haza is érünk.

Összességében remek kis út volt, főleg így visszanézve, de legközelebb ezt a részét minden bizonnyal másképp csinálnánk ;o)

Illuszrációként álljon itt egy kis videócska az 1es útról, amit bár másnap, My Son felé menet 'forgattunk', de különbség az nem sok volt ;o)

3 komment

süti beállítások módosítása